Elmentél pille könnyű szárnyon,
elmúlt a kín a szörnyű fájdalom.
Küzdöttél s mi Veled,
mert volt kikért kedvesem:
párod, édesanyád, a család, barátnőid, s kedves kis barátok.
Kik vittek életedbe sok kis boldogságot.

Nem adtad fel bátor voltál,
megnyertél száz csatát.
De tested háborút vesztett,
a sok gyötrelem után.
Minden elmúlt egy perc alatt,
ami szép volt e nap alatt.

Úgy éreztem vége, nincs tovább,
mit ér Nélküled a világ?
Sötét lett a fénylő Nap,
kiszáradt a patak.
Nem zöldülnek már a fák,
elmúlt Veled a világ.

Ám jött egy pillanat,
s megéreztem lelked itt maradt.
És súgja: ne add fel,
hiszen mondtam nem szabad.
Mert mit ér a sok küzdelem,
amit átéltél velem.

Én itt leszek, hogy te legyél,
ne félj majd minden visszatér .
hiszen forog a mókuskerék.
Segítek ahogy te tetted,
a sok keserves év alatt.

Most már pihenj meg kedvesem,
éld tovább az életed.
Tudom ez már nem ugyanaz,
de lelkem veled van nap,
mint nap s küld feléd sok csodát,
mit magad sem hiszel el talán.

Nem búcsúzom még,
nem állsz készen reá.
De eljön az idő, mikor elengedsz,
és én léphetek tovább,
s egy új világban várhatok reád.

(ismeretlen szerző)

Gabi névrokonának versei:

Vass Gabriella

Visszatérő álom

Álom és ébrenlét törékeny mezsgyéjén járok,
hol kitágul a tér és megszűnik az idő.
Régmúlt emlékeim sötétkamrájában
homályba veszett képeket hívok elő.

Fakó színek telnek meg vibráló élettel,
hangok szűrődnek át meglibbenő fátylakon,
lázasan kutatok megtalált kincseim között,
s vakmerőn kelek át lezárt határokon.

Árnyas kis utca kanyarog, hívogat most némán.
A hegyek mögött a Nap épp vörösbe öltözik.
Sietős léptem visszhangzik a macskakövön,
szívembe nem várt boldogság költözik.

Hol járhatok? Nem tudom. Mégis oly ismerős e kép.
Ez a sohasem - volt - város, s ez a mindig - is - volt nyár,
hol a fehér házfalakra vadrózsák kúsznak,
s a bús platánfák alatt egy ódon kápolna vár.

Kapuja szélesre tárva, benn áhítatos csend fogad.
Apró ablakain még beszűrődik az alkonyati fény,
s ahogy ebben az időtlenségben végre megpihenek,
megfáradt lelkemet beragyogja az isteni remény.

Vass Gabriella

Nélküled

Újra kell tanulnom, milyen nélküled az élet, 
De múltammal, s jövőmmel még szembenézni félek. 
Tudom, egyetlen út van csak; az itt és most útja, 
Mely nyugtalan lelkem szomjúságát oltja. 

De a jelennek élni, mondd hogyan tudhatnék? 
Múltamtól feloldozást hogy is remélhetnék? 
Hisz mindig és mindenben csak téged látlak, 
Akárhol is jársz, mindig megtalállak. 

Ott vagy a hajnali ködben, a frissen hullott hóban, 
Könyvemnek lapjain, a csend után a szóban... 
Örökre bennem élsz már, nem menekülhetsz; 
A bőröm alatt vagy, s az ereimben lüktetsz...